2009. november 8., vasárnap

Törpe populáció és a gondolatok



Egy szép délutáni napon buszon hazafele üldögélve egy gondolat ütte meg agyam titkos rejtekeit, szövegem indítása szerint mintha ponyva regény indulna, de elárulom, hogy NEM, sőt csak saját elmélkedésem és pillantnyi gondolataimat akarom megosztani, előre is elnézest kérek a diszkrimálásnak vagy személyeségnek tűnne pár leírt gondolatom.
Konkretízálva: a 20-as buszon ülve mely a Tudorba repített engem, egy kis embert pillantottam meg mosolyogva, ki teljes megvetésel és gúnnyal válaszolt kedvességemre, elgondolkoztam, hogy hogyan is van ez?! Vagyunk mi homosapiens sapiensek, a beállított normál, vannak ők, kik ugyanez a kategória csak éppen nem megfelelő mértékben növekedtek meg hormonális betegség miatt.
Az emberek csak törpéknek nevezik. Azon gondolkodtam, hogy miért minden kis ember ilyen gúnyos, lenéző, agresszív és gonosz? Talán a megfejtés, hogy ezzel probálják kompenzálni azt a hatást, ahogy más, úgymond normális ember rájuk néz, s talán úgy érzik, hogy elnyomva vannak s nem tekintenek rájuk úgy mint a többi emberre, mert vagy sajnálkoznak rajtuk vagy megvetik őket.
Próbáltam utánanézni hogy végeztek-e népszámlálást körükbe, nem igazán találtam elegendő információt, hogy földünkön vajon hány ilyen kis ember megy át nap mint nap megpróbáltatásokon?
Keresésem kudarcba fulladt. Lehetséges nem kerestem eleget, pedig érdekes témának gondolom. Agyamba ilyen kérdések futtak át: vajon ők egymás között tartják a kapcsolatot? Vajon nekük van külön blogjuk? Pl. ilyen törpék oldala vagy kis emberek találkozója létezik? Ők egymásközt bármiféle kapcsolatott tartanak fent? Házasodnak? Évente egyszer összeruccanak-e? Van-e nekük saját törvényük? Mint pl. ahogy a trabantosok egymásnak dudálnak az utcán, ha vezetés közbe találkoznak. Tehát külön közösségben élnek?
Túl sok kérdés, érdekesnek találom s mégis poénosnak,mert valószínű, hogy túl elvittem a gondolatot, de a körülöttem lévő embereket megkérdezve, általánosan a vélemenyek a következők voltak: “Ha túl potenciális gondolat is, kell legyen valami hiszen a szőke nők is talalkoznak egymás között!” Úgyan úgy, az öreg nyugdíjsok vagy más betegségben szenvedők is évente összekoccanak egyet egy teára vagy megbeszélesre, ha meg nem így van, akkor is furcsálom.
Azt hiszem jobban nem akarok bele menni a témaba nehogy bárki is bármi sértést talájon és anatómia óra helyett feljelentések halmazával kelljen megbírkoznom, úgy hogy hagyom a gondolatot.
De akkor is biztos van egy törpe-band vagy “kis emberek groupja “, fesztiválja ahol leülnek, egyet söröznek, buliznak és törpe-csajoznak. Akaratosnak érzem magam, de biztosra veszem hogy kell lennie valaminek.
Mondanivalóm lényege, hogy nézzünk kicsit az emberekre más szemmel, s picit probáljunk úgy tekinteni minden előlényre mintha az tényleg élne.



Réku :)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése