Egy brit ruhatervező, Vivienne Westwood használta először, a ’80-as években a kalózkollekciójához a ma egyre népszerűbb halálfejes motívumot. A legkülönbözőbb ruhadarabokon tűnik fel a gumicsizmától elkezdve, az övekig, kisestélyi ruhákig. A legáltalánosabban (lányok számára) kínált variáció a rózsaszín alapon „elrejtett” sok kicsi skull&bone figura mely már csak nagyon halványan emlékeztet a szimbólum eredeti értelmére, a halálra.A szín által kínált könnyedség és a halál lecsupaszított jelképei bizarr kettőst alkotnak, de éppen ezért olyan népeszerűek. A punk életfilozófiához nagyon közel áll a halál bagatelizálása, hiszen a punk alapvetően negativista szemléletű: nem kell életcél, nem kell munka, nem kell család, vagy legalábbis nem úgy ahogyan most van, de hogy hogyan kellene azt maga sem tudja. Ezért tulajdonképpen a hús-vér punk egy kérdőjel az emberrengetegben. A miért élek megválaszolatlan (hatatlan?) kérdésének a kifejezője.
Ettől az életérzéstől, már csak egy lépés az emószubkultúra, mely furcsamód megismétli a történelmi barokk –szentimentalista stílusirányzat közötti váltást bizonyos tekintetben. Minden ami harsogó, nagy volt a punkban, az most letompított, finomított. Az érzelmek kerülnek előtérbe a botránykeltés helyett amely a punk stílusirányzatot inkább jellemezte. Ezért is van az, hogy ma nem is elsőre feltűnő a legtöbb halálfejes ruhadarabon a koponya vagy a csontok jelenléte.
Mindenkinek magának kell eldönteni, hogy mire adja a fejét. A stílus csak akkor fejezi ki az embert ha gondolat, érzés, valami egyéni van mögötte. Másképp üres majmolás az egész.
K&H
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése